FB Twitter Akadálymentes Normál oldal
Természetesen fiatal, természetesen kereszténydemokrata
2016. július 29.

A FIATALOK ÉS A CSALÁDOK JELENTIK EURÓPA JÖVŐJÉNEK ZÁLOGÁT

Bár a francia- és németországi terrortámadások kétségtelenül árnyékot vetnek a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke szerint nem szabad hagyni, hogy a félelem határozza meg a krakkói programra összegyűlt milliónyi fiatal együtt töltött napjait.

Nacsa Lőrinc a lapunknak adott interjújában azt mondta: a találkozónak nagy szerepe lehet a keresztény öntudat és a családok megerősítésében. Szerinte ez, és nem a migráció lehet a megoldás Európa demográfiai krízisére. Hangsúlyozta, hogy a kereszténység ma a legüldözöttebb vallás. A terroristák fizikailag, a nyugati vadliberálisok szellemileg akarják megsemmisíteni a hívőket.

Nem szabad hagyni, hogy a krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozót beárnyékolja a félelem, noha kétségtelen: elfelejteni sem lehet a közelmúlt eseményeit, a francia- és németországi terrortámadásokat – mondta lapunknak az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke, majd megjegyezte: elgondolkodtató, hogy e súlyos tragédiák olyan államokban következtek be, amelyek kiállnak a migránsok betelepítése mellett, sőt egyenesen szorgalmazzák azt.
Nacsa Lőrinc hangsúlyozta: helyszíni tapasztalatai alapján nincs kétsége afelől, hogy a Lengyelországban dolgozó rendőrök és titkosszolgálatok meg tudják óvni a résztvevőket, azt a másfél-kétmillió fiatalt, akik a világ minden tájáról összegyűltek. Hazánkból egyébként több mint négyezren utaztak ki a rendezvényre – sokan a kormány támogatásával. Ugyanis ötvenmillió forintot kapott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia arra, hogy a püspökségeken, plébániákon keresztül támogassa fiatalok utazását a krakkói világtalálkozóra.
Az IKSZ elnöke szerint a résztvevők egy meghatározó lelki élményéért, a találkozás öröméért és új, talán életre szóló barátságokért zarándokoltak el Lengyelországba. Nagy számuk pedig azt bizonyítja, hogy a kereszténység és a római katolicizmus nagyon is élő, fiatalos vallás.
– Szó sincs arról, hogy a Krakkóba látogató fiatalok vallásos különcök lennének, akik nem csinálnak mást, mint folyamatosan Istenhez fohászkodnak. De kétségtelenül fontos számukra a hitük s annak közösségi megélése. Ennek megfelelően a közös miselátogatások és imaórák mellett a találkozón változatos zenei, kulturális és szabadidős programok vannak – szögezte le Nacsa Lőrinc. Hozzátette: Krakkó jelentősége emellett óriási a népek közti kapcsolat megerősítésében.
– Az öt kontinensről érkező fiatalok egy – vagy az előtalálkozóval együtt két – héten át azt látják, hogy itt mindenki ugyanúgy érez, ugyanaz a hitvallása, ugyanazt gondolja a szolidaritásról, a becsületről, az igazságosságról, a legfontosabb alapértékeiről, s hogy becsületes állampolgárként, hittel és jól szeretnék élni az életüket. Ez rendkívül fontos, mivel a 17–35 éves korosztály érkezett Lengyelországba. Tehát olyan fiatalok, akik előtt most nyílik ki az élet. S ők a zarándoklatról úgy térhetnek majd haza, hogy tudják: nincsenek egyedül.

Forrás: magyaridok.hu