FB Twitter Akadálymentes Normál oldal
Természetesen fiatal, természetesen kereszténydemokrata
2016. augusztus 2.

Jótékonysági és családi nap Győrben

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség győri szervezete és a Jövőnk a Magyar Emberekért Egyesület jótékonysági és családi napot tartott vasárnap, Győrben, a Mosoni Duna partján. A két szervezet a rendezvénnyel egy Ravazdon élő leukémiás kisfiúnak, Barnabásnak szeretne segíteni. 

A rendezvényt, a győri önkormányzat nevében, Rózsavölgyi László nyitotta meg, köszöntve az egybegyűlteket. A szervezők – mondta – a munkájukkal segítenek, önök pedig – a megjelent közönség – a jelenlétükkel, ami koránt sem lebecsülendő, már önmagában is sokat jelent, ahogyan egy csecsemő is már a puszta jelenlétével örömet okoz a körülötte lévőknek.

Horváth Ármin, az IKSZ győri elnöke elmondta, a rendezvény helyszínén becsületperselyt állítottak fel, amibe mindenki olyan összeget tesz, amennyit rá tud szánni, s amennyit a szíve diktál, ezenkívül több támogató szervezet is utalt egy-egy összeget a beteg kisfiú megsegítésére.

- "Keresztény ember ott segít, ahol szükség van rá. Barni, a 3 éves leukémiás kisfiú segítségért kiáltott. Mi magunk, ifjú kereszténydemokraták ennek a különleges kisfiúnak a hangját meghallottuk - mondta többek között a helyszínen tartott beszédében Horváth Ármin. - Megfogalmazódott bennünk, hogy nekünk – közéletben résztvevő fiataloknak – az az elsődleges feladatunk, hogy ezeknek a segítségért kiáltó hangoknak a számát csökkentsük. Mi, kereszténydemokraták alapvető célkitűzéseink között tartjuk, hogy a magyar nemzet fennmaradása érdekében elősegítsük a család- és ember központú gondolkodás kialakulását. Idézve Wass Albertet: ahhoz, hogy a magyarság egységes legyen, minden magyarnak emberebbé kell válnia, hogy ez által magyarabbá váljon.Nem hunyhatunk szemet az egyre növekvő terrorizmus felett de, hogy összetartókká váljunk a veszély során, először tanúbizonyságot kell tennünk, hogy igenis a szükség órájában egymás mellett állunk! Teljes szívünkkel-lelkünkkel, s imáinkkal segítjük Barnit, hogy betegsége diktatúráját legyőzhesse.
Külön szeretném köszönetemet kifejezni e nap támogatói számára! Név szerint GYMJV vezetésének, Bara Toys Kft.-nek,Blaskovics kerékpár üzletnek, Cernofood Kft.-nek, Chateau Földvárynak, Erst Juing Kft.-nek, Győri Egyházmegyének, Győr+ Média Zrt.-nek, Győr-Szol Zrt.-nek, Dr. Horváth Gyula Adószakértőnek, Hotel Rábának, Hun-road mova kft.-nek, Kara Ákos országgyűlési képviselőnek, Mediusnetnek, Olla Invest Kft.-nek, QP Zrt.-nek, Soltron Szoláriumnak és nem utolsó sorban a Bridge vezetőségének, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a mai napra a helyszínt! Nélkülük nem lenne teljes ez a mai nap!
Szívmelengető érzés tapasztalni, ha szükség van emberi összefogásra, akkor pillanatok alatt képesek vagyunk egy csapatot, egy családot alkotni s tettek mezejére vinni együttérzésünket! Ez ma óriási kincs. Merjünk szembenézni félelmeinkkel! Merjük óvni hazánkat, szeretteinket! Merjük megvédeni mindazt, ami szívünknek oly kedves! Mai napunk jelmondata: Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást."

Az eseménydús napot lábtenisz bajnokság és főzőverseny tarkította. A mosonmagyaróvári Szűcs Gábor és családja például kolbászt töltött, és sütött a rendezvény helyszínén, a befolyó összeget pedig teljes egészében felajánlotta Barnabás gyógykezelésére. A jótékonykodásban évek óta nagy tapasztalatra szert tett kapuvári „ÍzvadÁszok” vörösboros marhapörköltet főztek.

A Győri Nemzeti Színház művészei bábelőadással szórakoztatták a gyerekeket, míg a felnőtteket zenei összeállítással bűvölték el. Nagy Balázs és Fekete Dávid színművészek csodás énekhangjukkal kápráztatták el a közönséget, míg a Bronsis és a Starlight Dance SE együttesek tánccal hódítottak. Ne feledkezzünk meg a likócsi ashihara karatesók bemutatójáról, valamint Bihari Gellért humorista remekbe szabott műsoráról sem!