FB Twitter Akadálymentes Normál oldal
Természetesen fiatal, természetesen kereszténydemokrata
2017. augusztus 7.

Kertmozi – A tanú

2017. január 25-én indult a XII. kerületi IKSZ és KDNP közös rendezvénysorozata, amelynek célja, hogy az év során előadókon keresztül próbálja közelebb hozni a politikát a fiatalokhoz.

A „Tizenkettő találkozás a X!!-ben” ötödik eseménye 2017. július 27-én „Kertmozi és piknik
– A tanú” címmel lett megtartva.
A nyárra való tekintettel a megszokott előadások helyett szabadidős tevékenységgel
készültünk az érdeklődők részére. Az eseményt egy bográcsozással nyitottuk, amelyen
meghívott előadónk, Lázár Mózes, volt országgyűlési képviselő is részt vett, így már a vetítést
megelőzően lehetőség nyílt a kötetlen párbeszédre. A paprikás krumpli elfogyasztása után
előadást hallhattunk A tanú című filmről és annak rendezőjéről, a film betöltött társadalmi
szerepéről és jelentőségéről.
A vetítést az időjárásra való tekintettel végül nem a szabadban, hanem a Jókai Klub termében
tartottuk meg, majd a végén előadónk kvízzel, s a nyertesnek ajándékkal kedveskedett.

Birkás-Veilandics Franciska