FB Twitter Akadálymentes Normál oldal
Természetesen fiatal, természetesen kereszténydemokrata
2017. január 31.

Rétvári Bence – Szólj bele a közéletbe!

2017. január 25-én elindult a XII. kerületi IKSZ és KDNP közös rendezvénysorozata, amelynek célja, hogy az év minden hónapjában előadókon keresztül próbálja közelebb hozni a politikát a fiatalokhoz.

A program „Tizenkettő találkozás a XII-ben” néven indult útnak. A jelenlévőket Kovács Péter, az IKSZ budapesti elnöke és Veilandics Franciska, a XII. kerületi IKSZ elnöke köszöntötte, első vendég pedig dr. Rétvári Bence volt „Szólj bele a közéletbe!” címmel.
Az eseményen többek között szó volt a fiatalok politikai részvételének fontosságáról, illetve az alacsony közéleti érdeklődés mibenlétéről. A fiatalok megszólítását illetően felmerült az iskolán belüli politizálás tiltásának előnyei és hátrányai, valamint az ifjúsági szervezetek felelőssége abban, hogy képesek legyenek megszólítani saját korosztályukat, s ezen az úton érvényre juttatni tagjainak politikai elképzeléseit.
Szó volt továbbá arról, miként tudják megőrizni a fiatalok fiatalosságukat a felnőtt politikában, illetve, hogy hogyan lehetne csökkenteni az idősebb és fiatalabb politikusok közötti kommunikációs szakadékot.
Az előadás végén a résztvevők részéről lehetőség nyílt kérdések megfogalmazására, amely során még mélyebb válaszokat kaphattak a fiatalok politikai aktivitását előmozdító vagy egyéb aktuálpolitikai kérdésekről.

Veilandics Franciska