FB Twitter Akadálymentes Normál oldal
Természetesen fiatal, természetesen kereszténydemokrata
2017. május 26.

Újabb kormányzati mérföldkő Magyarország demográfiai katasztrófájának elhárítása érdekében

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség üdvözli Orbán Viktor miniszterelnök úrnak a Családok Budapesti Világtalálkozóján bejelentett akciótervét, valamint azt, hogy Magyarországon 2018 a „Családok Éve” lesz.

Az IKSZ Európa, Magyarország keresztény fiataljai számára az egyik legfontosabb kérdésnek a magyarországi súlyos demográfiai helyzet megoldását tekinti, mert itt, Közép-Európában ez az élhető jövő záloga. A megoldás csak olyan koncepció megalkotásával képzelhető el, ahol a jövőkép középpontjában a családok és a Magyarországon született gyermekek állnak. Ezért nagyon jó hír, hogy az elkövetkező négy napban Budapest a „Családok fővárosá”-vá vált, a Világtalálkozó megrendezése révén.

Magyarország kormánya már 2010 óta láthatóan nagyon elkötelezett a családok és gyermekek támogatása mellett. Ezen a területen komoly sikerek is láthatóak, például a házasságok számának jelentős növekedése, az egy nőre eső átlagos gyermekszám jelentős növekedése, valamint a születésszám enyhe növekedése. Kifejezetten örülünk azonban, hogy a kormány a hátradőlés helyett 2018-at a „Családok Évé”-nek szenteli, és további újabb akciótervet szeretne megvalósítani, amely Miniszterelnök úr elmondása szerint nem az első és nem is az utolsó lesz!

Az IKSZ a most bejelentett akcióterv minden elemét támogatja, kifejezetten a fiatalok életét jelentősen megkönnyítő diplomás GYED idejének meghosszabbítását, a diákhitel elengedését több gyermekes anyukák esetében, illetve a hiteltartozások nagycsaládosok körében történő enyhítését.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség teljes mellszélességgel támogatja a kormány családpolitikai törekvéseit, mely az egyetlen út a keresztény fiatalok számára, hogy Magyarország hosszú távon egy élhető hely maradhasson.

Hajrá Nagycsaládosok! Hajrá Fiatalok!

 

IKSZ Családbarát Munkacsoport