Újpesti IKSZ részvétele a Nem Nagy Dolog kampányban

Úgy tűnik minden várakozást felülmúlt az újpesti Nem Nagy Dolog kampány hatása. Szombat délelőtt önkéntesek újabb kutyagumi szedési akcióba kezdtek, ezúttal a víztorony környékén. Hamar kiderült, hogy a legutóbbi, Semsey parki gyűjtéshez képest jóval kevesebb dolguk akadt.
Bicikli, Bor, Bakony, Balaton

Idén második alkalommal szervezünk IKSZ biciklitúrát, amelyre minden sportolni vágyót szeretettel várunk. Túránkon a Bakony és a Balaton-felvidék festői tájait kerekezzük be, útba ejtve kulturális és természeti nevezetességeket. Fényképezőgépet hozni különösen javasolt!Július 5-én, pénteken indulunk, így egy nap szabadságra lesz szükség a túrához. Találkozó a Keletiben 8:00-kor (a 8:38-as gyorsvonattal utazunk Győrig).
Szabad egy táncra?

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt 2013. május 26-án 16 órától 22 óráig a Nemzeti Táncszínház elé, ahol izgalmas, interaktív programok és persze sok-sok tánc várja majd a látogatókat. Az esemény házigazdái: Bánhidi Petra és Szép Bence lesznek.
Labancz Zsolt Sch.P. gondolatai
Labancz Zsolttal interjút készített a helyzet.tv a Morus Esten.
Kalandozások gasztronómiában, III. rész

Az újbudai IKSZ gasztronómiai témájú beszélgető est-sorozatának következő eseménye 2013. május 27-én 18 órakor kezdődik. Vendégek: Tóth Péter, a Lipóti Pékség alapító-tulajdonosa és Cserpes István, a Cserpes Tejivók alapító-tulajdonosa.
Hol tart a kommunista nyugdíjpótlékok felülvizsgálata?

Stágel Bence KDNP-s országgyűlési képviselő, IKSZ elnök azt kérdezte az interpellációk sorában: hol tart a kommunista nyugdíjpótlékok felülvizsgálata, az ezzel foglalkozó bizottság milyen listák alapján dolgozott, illetve visszamenőleges hatályú lesz-e a pótlékok elvétele. Fontosnak tartotta, hogy a bizottság határidőre befejezze a munkáját. Megjegyezte: a rendszerváltáskor a Göncz Árpád vezette bizottság kezei között átcsúsztak olyan emberek, akik nem lennének jogosultak nyugdíjpótlékra.
Jump! - Jótékonysági buli

Hagyományteremtő kezdeményezés keretében kerül megrendezésre május 24-én az Első JUMP! - Jótékonysági Rock koncert és Disco az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Karitatív Munkacsoportjának szervezésében. Kezdés: 2013. május 24. péntek 21h. HELYSZÍNVÁLTOZÁS: Hétker (Budapest, VII. kerület, Akácfa utca 7.)
"Boldog legyél először, ne gazdag!"

Barcza György közgazdász, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője volt a Morus Szent Tamás Kör vendége, akivel a magyar gazdaság kilátásairól beszélgettünk.
Szentimrevárosi Esték - Meghívó

2013. május 30-án, 18 órától kezdődik a Szentimrevárosi Esték programsorozat következő előadása a Szent Margit Gimnáziumban. Az előadó Halász János kultúrális államtitkár lesz. Előadásásnak címe: "A kultúra jelene és jövője". Mindekit szeretettel várunk.
Pünkösd

A húsvét utáni ötvenedik napon, idén május 19-én ünnepli a keresztény világ a szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját.







