A Bükkszéken tanácskozó ifjúsági szervezetek úgy látják, hogy a Nemzeti Együttműködés Kormánya a bajokat felismerte és az elmúlt hónapokban több olyan programot is elindított, amely helyzetbe hozhatja a fiatalokat. Az új Széchenyi Terv rámutat arra, hogy komoly probléma az első lakás megszerzésének lehetetlensége, melyet orvosolni kíván, hiszen ez a gyermekvállalásnak is az egyik feltételét jelenti. A kormány egyik legfontosabb célja a foglalkoztatottság növelése, mely megvalósításhoz elengedhetetlen új munkahelyek teremtése. A Széchenyi Terv vitairata kiemelt célcsoportként kezeli a pályakezdő fiatalokat, hangsúlyozza, hogy segíteni kell a pályakezdők munkatapasztalat szerzését, ennek érdekében célzott programokon keresztül támogatni kell azon munkaadókat, akik pályakezdő fiatalokat saját szakmájukban foglalkoztatnak, különösen, ha mindez hátrányos helyzetű térségben történik meg. Üdvözöljük, hogy a kormány a foglalkoztatáspolitika szerves részeként fogja fejleszteni a szakképzést, amelyet úgy kíván megreformálni, hogy azt a gyakorlatorientáltság felé mozdítja el, és rövidíti. A felsőoktatásban részt vevő fiataloknak nyújt segítséget az, hogy A Diákhitel kamatának mértéke 2010. július 1-től minden eddiginél alacsonyabb szintre, 8,5 száűzalélra, csökkent, s a kamat a legalacsonyabb kamatszint a hallgatói hitelezés 2001-es fennállása óta. A Fidesz és a Fidelitas szövetségi szerződésében is szerepelt a fiatal orvosok helyzetének rendezése. Az ország vezetése gyors intézkedéseket tett a kérdés megoldására. Így került módosításra a „rezidensrendeletet”, amely a fiatal orvosokat 9 évig egy kórházhoz kötötte volna. Mostantól lehetőség lesz arra is, hogy gyermekvállalás esetén a képzést megszakítsák, illetve azok, akik hiányszakmákban jelentkeznek rezidensnek, 50 százalékkal magasabb bérezésre számíthatnak. Régi álom volt a határon túli magyar osztálykirándulások támogatása is. A Fidelitas, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség programjában korábban szerepelt ez a lehetőség. A kezdeményezés hozzájárulhat ahhoz, hogy diákok fejében a történelmi Magyarország ne csak egy térkép, az erdélyi, délvidéki, felvidéki, kárpátaljai magyarok pedig ne csak magyarul beszélő idegenek legyenek. A magyar fiataloknak az elkövetkező évek nyerteseinek kell lenni határon innen és túl. A Fidelitas, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Magyar Ifjúsági Tanács úgy látja, hogy a kormány ezt a célt felismerte. A már megtett és tervezett intézkedések azt üzenik az új nemzedék tagjainak: nincsenek elfelejtve, számíthatnak az ország felelős vezetésére! A Nemzeti Együttműködés Kormánya helyzetbe hozza a fiatalokat! Ágh Péter, Fidelitas Rétvári Bence, Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Sándor Krisztina, Magyar Ifjúsági Tanács. |